Titok ... titok?

A Titok szerencsére már nem titok .... Szeretném megosztani a kedves olvasóval, hogy hogyan ismerkedhettem meg a Titokkal és mi is történt utána ...

2009 tavaszán már érett bennem az elhatarozás, hogy egy új munkahelyet és olyan feladatokat szeretnék, amiket még soha nem csináltam. Tudtam, itt és most teljes vérátömlesztés kell, hogy új életre keljek.

Nagyon sokszor hallottam, hogy a közvetlen környezetemben beszélgettek a Titokról és nekem is ajánlottak, de mindig úgy éreztem, hogy ezt már tudom, tudom hogy müködik és ezért nem éreztem szükségesnek, hogy tudatosan foglalkozzak vele. Egészen addig amig ... Akkoriban egy bioboltban dolgoztam és rendszeresen meglátogatott bennünket egy kedves hölgy (Erzsébet), aki igen intenziven foglalkozott a Titokkal és magamban nagyra becsültem a lelkesedését, bár ezt soha nem árultam el neki. Így utólag bepótolom.

Úgy alakult, hogy egymást követö 2 napon egyedül voltam az üzletben és Erzsébet ezen a két délelőttön meglátogatott és jelentőségteljesen megmutatta nekem a könyvet. Amikor már a második délelött tette elém a könyvet, akkor már sejtettem, hogy itt készülődik valami. Különös érzés fogott el, kicsit misztikus ... OK, gondoltam ezen nem múlhat, megveszem a könyvet. Megtudtam, hogy egy bizonyos használt könyv árusnál általában meg lehet kapni. Akkoriban igazán szerény volt a fizetésem és arra gondoltam, hogy érzem kell nekem ez a könyv, de nem lehetne egy kicsit olcsóbb mint az eredeti bolti ár? Ráadásul új könyvröl volt szó. Egyik este elmentem az árushoz és a pulton szépen kiemelve, ahogy az illik, elképesztő kedvességgel ott mosolygott rám A TITOK. És kb. 900.- Ft-tal volt olcsobb, mintha újonnan vettem volna. A könyv elvileg használt volt gyakorlatilag azonban teljesen érintetlen, tiszta kivül-belül. Rögtön tudtam, hogy igazi jó barátok leszünk, sőt már azok is vagyunk.

Boldogan vittem haza és miután Budapesten éltem, napi 2 órát utaztam a munkahelyemre és vissza, a hosszú busz- és metroutazások ideje alatt olvastam az új könyvet. Mi az hogy olvastam, faltam a betűket és egész lényemet átjárta az az érzés, hogy ezt már ismerem. Most csupán újra tudatositani kell a vonzás törvényének működését és alkalmazását.

Heteken keresztül minden nap olvastam és egy új, nagyon boldog világ tárult fel előttem. Ezt megelőzően is boldog voltam, de most tudatosabban éreztem, hogy összhangban vagyok az univerzummal. Ezen a tavaszon töltöttem be a 45. évemet és elhatároztam, hogy az életem szine-java még csak most következik. És közben ott bujkált bennem a kiváncsiság, hogy megtaláljam az új munkahelyemet. Míg április közepén a kolleganőm szolt, hogy látott egy álláshirdetést, Svájcban. Rögtön felhivtam a leendő főnökömet és már akkor tudtam, hogy az Univerzum küldte ezt az állást. Bár nem gondoltam, hogy ennyire jól sikerül, hogy rögtön Svájcba mehetek. De egyre jobban tetszett a lehetőség.

Akkoriban még sok mindenhez kötődtem és ezt pontosan tudtam is magamról. Ezért nagyon intenziven-boldogan elkezdtem felépíteni az életemet. Rendszeresen szivhez szóló leveleket irtam az Univerzumnak, amiket egy dobozban tartottam. Végtelen hálával megköszöntem, hogy boldogan élhetek Svájcban. A lelkem már Svájcban élt, csak a testemnek volt még itt dolga. Ezt a boldog hála érzését állandósitottam magamban és tudtam, hogy mivel boldog vagyok Svájcban, ezért el tudom engedni Magyarországot és minden családtagomat és a barátaimat is.

Az elengedés gyakorlásának a csúcspontja csak most következik... Tudtam, hogy vonattal fogok kiutazni. Elutazásom előtt háromszor mentem ki a Keleti-pályaudvarra, hogy megnézzem a vonatot, amivel majd el fogok utazni, sőt még mielőtt elindult volna a vonat, még fel is szálltam rá. Tudatosan érezni akartam az elutazás örömét. És persze gyönyörűnek láttam a "vonatomat". Ragyogónak láttam a sötétkék kocsikat. Most az a szokás a Keleti-pályaudvaron, hogy a vonat kocsijaihoz nem lehet csak úgy odamenni, kérik a jegyeket. Nekem persze nem volt hiszen én csak egy boldog álmodozó voltam. De valahogy mindig megengedték, hogy odamenjek a vonatomhoz. Ismerve önmagamat s ragaszkodásaimat úgy éreztem, hogy számomra itt és most különösen fontos ez a "gyakorlat", ezért nagy örömmel csináltam.

Eljött a nagy nap. Kézben cipeltem bőröndjeimet fel a buszra, le a buszról, Kőbánya-Kispesten is fel a magas lépcsőkre, majd le a lépcsőkről, a Keleti pályaudvaron szintén fel a a lépcsőkön. Illetve bocsánat, csak cipeltem volna, ha megengedte volna az Univerzum. Ugyanis minden egyes új lépcsősor előtt odajött hozzám valaki, hogy segiteni szeretné nekem vinni a bőröndjeimet. Húsz éve élek Budpaesten, de ez most történt meg velem először. Viccesen rákacsintottam az Univerzumra azt kérdezve, hogy tényleg ennyire fontos, hogy kijussak Svájcba. Ezek után boldogan száguldottam Svájcba, új hazámba, ahol első perctől kezdve otthon érzem magam.

Olyan munkát kaptam, amilyenre vágytam, nincs két egyforma feladat, nincs két egyforma nap, nincs két egyforma érzés. Csupa kihívás az egész. Azt kaptam, amit kértem.

Persze egyszer-kétszer bennem is felmerült a kérdés, hogy tényleg itt van-e a helyem. Egy ilyen alkalommal legnagyobb meglepetésemre odajott hozzám egy kolleganőm és nagy szerettel szívében ajándékot adott. Egy piros színű mamuszt, amin fehér kereszt van. Ez Svájc szine es szimbóluma. Szeretem Svájcot és az ország is szeret engem.

Miközben irom ezeket a sorokat egy kis édességet kívántam. Tényleg csak keveset. Pár perccel ezelőtt idejött hozzám egy kollégám, és adott egy kis doboz jégkrémet. Egy kicsit meg volt olvadva a jégkrém, mert így szeretem. És az Univerzum annyira kedves és szeretetteljes és mindig tudja, hogy mire vágyunk.

Szeretem Svájcot, de ha tovább kell mennem egy másik országba, biztosan meg tudom majd tenni. El tudom képzelni, hogy bepakolok két bőröndbe és megyek tovább boldogan, örök hálával a szívemben. Hálás vagyok, hogy szerethetek és hogy megismerhettem az érzést, hogy az Élet szép. Függetlenül attól, hogy hol vagyunk, a csodák bennünk es velünk vannak.