Ez az eset már több mint 15 éve történt, mégis a mai napig nagy örömmel örzöm a lelkemben. Itt és most viszont megosztom veletek. Megosztom, mert ez a történet az egyik alapköve a Mosolyszigetnek. Az egyik oka annak, amiért a nyugalom CD megszületett.

Akár visszautazhatunk tizenöt évet az időben, talán többet is kellene viszont kár a felhajtásért, mert ez a történet akár ma is játszódhatna. Ahogy játszódik is a lelkemben minden egyes alkalommal, amikor eszembe jut az az előszoba, ahol a következő beszélgetésnek voltam szem és fültanúja.

Egy pici palánta, aki alig múlt el egy éves és csak nemrég tanult meg önállóan totyorogni összetalálkozott abban az előszobában egy másik, kicsit tapasztaltabb, nagyobbacska palántával, aki már túl volt a 88. életévén is és egy szódásüveg vastagságú szemüveget viselt. Ez volt a bökkenő! A szemüveg. A pici palántácska életében nem látott még szemüveget, pláne olyan vastag üveges szemüveget. Így aztán megállt a nagy palánta előtt vagy másfél méterrel és elkezdett magyarázni az ő bájos kis nyelvén, amiből a legérthetőbb talán az volt, hogy erősen mutogatott felfelé a nagy palánta arca felé! Mondom, hogy a nagy palánta meglehetősen tapasztalt volt, így nem igazán keltette fel az érdeklődését holmi jövés-menés maga körül. Viszont aprócska palántácska annyira nyújtózkodott, annyira akart és vágyott arra a valamire, ami ott volt a naaaagy palánta arcán, hogy végül mégis csak felkeltette a nagy palánta figyelmét. És ő addig figyelt, meg ugye tapasztalt is volt, hogy rájött, hogy aprócska palántácska a szemüveget akarja, arra vágyik minden erejével. Így aztán abbahagyta az újság olvasást és odafordult a picihez. Elmondta neki, hogy a szemüveget sajnos nem tudja odaadni, mert ha összetörik nem tud másikat csináltatni. Pici palántácska már nem nyújtózkodott, csak figyelt, mit mond a nagy szódásüveg gazdija. Mondjuk lehet, hogy nem is azt figyelte, mit mond a szódásüveg gazdija, hanem talán csak az a fényes, érdekes, új valami lebegett a szeme előtt, amit annyira akart, amire igazán vágyott, mert hamarosan mennyei mosoly gyúlt az arcán. És csak mosolygott és mosolygott ...és mosolygott! A bölcs, a nagy pedig csak magyarázott és magyarázott, hogy a szemüveget nagyon nehéz megcsináltatni és a bolt is a másik városban van, nagyon messzire. A 88. életévüket betöltött palánták már nem olyan könnyen szaladgálnak. És ahogy mondta, mondta, hogy a szemüveget nem adhatja oda nézte a szikrázó mosolyt az aprócska palántácska arcán és magyarázás közben egyszer csak felállt és közelebb lépett a picihez, és ahogy lenézett rá mondta, hogy a szemüveget nem tudja odaadni. Picike palántácska vagy süket volt vagy valami egészen más történhetett vele, mert ő akarta, vágyott a szemüvegre és már vagy 5 perce folyamatosan mondták neki, hogy a szemüveg nem lehet az övé. Ő mégis rendíthetetlenül mosolygott és mosolygott a legnagyobb lelki nyugalommal! Én csak ott álltam és lélegzet visszafojtva figyeltem. Kíváncsi voltam, mi fog történni? Az óriás mivel közelebb lépett és már nem ült, hanem, állt végképp nagyon nagy lett aprócska palántácska szemében és ezáltal a vágyott csoda, a fényes, érdekes, új valami is még inkább elérhetetlen magasságba került az aprócska számára! Ennek ellenére aprócska palántácska mégis rendíthetetlenül mosolygott és mosolygott, olyan természetességgel, ahogy csak egy igazi, szöszi tündér tud mosolyogni és közben figyelmesen hallgatta az érvelést, hogy nem lehet, és nem lehet!! Hallgatta, hallgatta már vagy tíz perce, viszont lehet, hogy megérteni nem értette vagy ki tudja mi történhetett, mert ő megállíthatatlanul mosolygott. Igazán meglepő módon minden egyes nem szó hallatán talán még bájosabban és bájosabban végtelen nyugalommal. Én ekkor már tűkön ültem annak ellenére, hogy álló helyzetben voltam. Nem tudtam mozdulni. Mi lesz ennek a vége? Mikor törik el a mécses? És ekkor valami más történt! A naaaagy, a bölcs, a sokat tapasztalt palánta az egyik ,,nem lehet" mondat közepén elhallgatott. Nézte a mennyei mosolyt, a ragyogást, amit nem halványít ezernyi ,,nem" sem. Sőt, úgy tűnt minden egyes ,,nem" csupán olaj a tűzre! És, ahogy elhallgatott talán rájött, hogy ez a ragyogás, ez a mennyei mosoly örök! Ezt nem lehet legyőzni! És ekkor a 88 éves bölcsesség levette a szemüvegét és az összes ,,nem lehet" meghajolt a nem rég tanult meg totyorogni, a ragyogás, a mosoly előtt és odaadta a hőn vágyott szemüveget.

Amikor aprócska palántácska megkapta a szemüveget még egy érdekes dolog kiderült. Kiderült, hogy aprócska palántácska nem süket és a megértésével sincs baj, mert tökéletesen értette, amit a nagy, a tapasztalt mond neki. Ugyanis a legnagyobb óvatossággal vette kezébe a szemüveget. Nagyon vigyázott rá, hogy össze ne törjön. Miután alaposan megtanulmányozta épségben adta vissza a szemüveget. De ha értette a szavakat, értette a "nem"-eket, amit mondtak neki akkor mégis mi történt?

Mit gondolsz?

Vigh Erzsébet